Az indiánok története

Mostani cikkünkben egy legendás népcsoport büszke, de viszontagságokkal teli és végül szomorú véget ért történetét szeretnénk felidézni előttetek.
Azt bizonyára mindenki tudja az indiánokról, hogy sok évezreddel ezelőtt a Bering szoros jegén átkelve Szibériából érkeztek Amerikába. Ázsiai eredetüket egyébként – ha ez valakinek nem lenne egyértelmű arcvonásaik alapján – utóbbi időben génvizsgálatokkal is igazolták.
Miután Észak felől megérkeztek az új földre, Közép- és Dél-Amerikán keresztül az egész kontinens területét benépesítették egészen a 15 000 km-rel délebbre fekvő Tűzföldig.

Apacs indiánok csoportja

Idővel kulturálisan is elkülönülő törzsekre és nemzetségekre váltak szét, melyek tagjai több száz nyelv több ezer dialektusát beszélték.
A törzsek, a helyi sajátosságoknak megfelelően, alapvetően kétfelé tagolódtak: az erdei és a préri indiánok csoportjába. Ezek meglehetősen más módon élték az életüket, attól függően, hogy elsősorban vadászatra vagy földművelésre alapozták megélhetésüket.
Ezek a népek azonban – noha mindent tudtak arról, hogyan használják a követ, fát, bőrt vagy csontot fegyvereik készítésekor vagy a háztartásukon belül – szinte semmit nem tudtak a fémekről a fehér ember megjelenéséig, ami utólag visszatekintve jelentős hátrányt jelentett a jövevényekkel szemben.


Kolumbusz 1492-es partraszállásakor közismerten abban a téves hitben élt, hogy Indiába sikerült eljutnia, ezért az ottani embereket Indios-nak (Indian-nak, azaz indiainak) nevezte el.
Amikor az első betelepülők megérkeztek Amerikába az Óvilágból, az erős arccsontozatú, napbarnított őslakosokat Red Indian-nek (Rézbőrűnek) nevezték.


A legnépesebb Észak-amerikai törzsek az alábbiak voltak ezekben az időkben:
Apacs (Déli, Dél-Nyugati, Keleti területeken), Cherokee (K-Tennessee, É-Karolina), Cheyenne (Nagy Síkság), Chinook (É-Ny-i Csendes-óceáni partvidék), Irokéz (É-K), Mohawk (New York), Navajo (Új Mexikó, Arizona, Utah), Sziú (Nagy Síkság).

Az indiánok természet tiszteletén alapuló vallása szerint, a föld nem az emberek tulajdona, azaz a föld nem hozzájuk tartozik, hanem épp fordítva: az emberek tartoznak a földhöz.
Ez a tulajdonosinak legkevésbé sem nevezhető világszemlélet, bármennyire is szimpatikus és tiszteletet ébresztő, mégis jelentős akadályt jelentett az érkező európai hódítókkal szemben.
Az indiánok technológiai elmaradottsága és népeik széttagoltsága megnehezítette, illetve lényegében lehetetlenné tette az igazi ellenállást.

A telepesek térhódításával a törzsek fokozatosan elkezdtek kiszorulni a vadászterületeikről és termőföldjeikről, a bölénypopuláció csökkenésével pedig tradicionális élelemforrásuk is mind tovább gyengült.
A Nyugat felé irányuló vasútvonalak építésével párhuzamosan felgyorsult a telepesek és a könnyű meggazdagodást kereső jövevények beáramlása.
Bár az amerikai államok közössége, a különböző kétes érvényű békeszerződések megkötésével, formálisan mindig is a törvényes területfoglalás képét igyekezett sugározni, mégis az indián lakosság kiszorítása, illetve kiirtása volt az igazi cél.
Az ismert „A halott indián a jó indián” mondás mindent elmond erről a szomorú időszakról.

A XX. századra ez a politika elérte célját, az indián népesség töredéke élte csupán túl az új népesség betelepülését. Ezek többségét rezervátumokba szorították – megélhetésüktől és múltjuktól megfosztva a teljes lepusztultságba és megalázottságba taszították őket.

Az amerikai állam mára – talán lelkiismerete szavára hallgatva – különleges jogokat adományozott az őslakosoknak, ami jelentős adókedvezményeket és kiváltságokat jelent számukra.
De a hivatalos megnevezés, amivel az indiánokat illetik, ma is így hangzik: The first nation. Szerintük ők csupán az első nemzet voltak ebben a hatalmas olvasztótégelyben.
… hát, gondoljon erről mindenki azt, ami szeretne, de ismerjük be, egy indián ünnepség fehér résztvevőjeként nem könnyű szégyenérzet nélkül belenézni egy délceg tartású, kemény tekintetű, tolldíszes törzsfőnök szemébe.

(Képek forrása: wikipedia.org - a szabad enciklopédia)