ARANYTOLLÚ „MAD” MADÁR

Padre ment elől mikor benyitottunk az ivóba. Fülünket egyből megcsapta a lárma, fejünk zsongani kezdett a bent zajló élettől. Szokásunkhoz híven a pulthoz mentünk egyenesen, hogy kikérjük whisky adagunkat. A csapos mikor meglátott kérés nélkül hozta az üveg whiskeyt.
-Gracias Amigo. – köszöntem meg kedvességét, s egy dolcsit dobtam a pultra. Odamentünk egy asztalhoz, ahol egy helybéli cowboy ült, ráborulva részeg magányában két karjára. Szelíden lerúgtam székéről, ő meg úgy dőlt le a helyéről, mint egy zsák szalma és hangtalan puffanással ért földet. Nosza, a helyünk már meg volt, le is ültünk és azonnal dumcsizni kezdtünk.
Éppen El Paso nyugalmas életéről beszélgettünk, mikor veszekedés zaja

ütötte meg fülünket. Oda kaptam fejem, hogy lássam, mi történik. Egy póker asztalnál zajlott a vita, minek középpontjában egy hosszú hajú, szőke fickó volt. Fekete kalapját kígyóbőr díszítette, de ezt nagyon gyorsan leverték fejéről és látszott, hogy perceken belül meglincselik.
-Te mocskos csaló! – kiáltotta az egyik pókerpartnere.
-Ez Aranytollú Mad. – súgta fülembe Padre.
-Ismered? – kérdeztem megdöbbenve.
-Igen. Az indiánok között élt sokáig, onnan kapta az Aranytollú Madár nevet. Megmentette valamelyik indián életét. Azok meg befogadták. Egyszer sokat beszélgettünk.
-Akkor menjünk, segítsünk neki. – szóltam az öreghez, kezébe nyomva egyik pisztolyom.
-Nem! Fegyvert nem! – tiltakozott.
-Akkor csak vágj fejbe vele valakit, aki a közeledbe jön. Gyerünk!
Szépen oda oldalogtunk a vitázók közelébe. Időben értünk oda, mert már megvillantak a kések.
-Anyád a csaló! – szólt kedvesen mosolyogva Mad, és gyors mozdulattal felkapott egy széket, amivel összezúzta gyanúsítója cseppet sem baba arcát.
Egyik támadója felé szúrt egy vadászkéssel, azonban Aranytollú résen volt, idejében félrehúzódott, így a kés csak az ingét szakította fel a hasán. A támadásban akkora volt a lendület, hogy egyenesen nekem esett.
Visszakézből kapott tőlem egy akkorát, amitől felborított két asztalt és ájultan esett össze. Közben Padre is szorgoskodott, pisztolyom csövével szerzett károkat az akkor már minket is körülvevő tömegben. Mad körül borultak az asztalok, repültek a székek csontokat törve, koponyákat zúzva be. Igazán alaposan dolgozott a srác, pedig egy-két ütést azért ő is bekapott. Míg őt figyeltem, valaki engem is meglepett. Hirtelen meglódult velem a világ és arra eszméltem, hogy a földön fekszem. Utoljára a háborúban éreztem ilyet, mikor egy ló rúgott fejbe. Megráztam a fejem, de csak nem akart tisztulni a kép.
-Carramba! – nyögtem, felpattantam és vaktában ütöttem egyet. Szerénytelenség nélkül mondom igazi, jól irányzott ütés kerekedett ki belőle.

A cowboy, akit eltalált nemigen nézi meg a holdtöltét, legfeljebb csak a felkelő napot, mert úgy vágódott át a bárpulton, hogy még a csapost is ledöntötte lábáról. Pedig kedveltem ezt a csapost. Be is dobtam neki egy dollárt a pult mögé. Lassan vége lett a bunyónak, körülöttünk vérző emberkék tapogatták magukat. Mad még egy utolsót rúgott egy tápászkodó cowboy fejébe, s miután az összerogyott, odajött hozzám és kezet nyújtott.
-Aranytollú Madár. De szólíts csak Madnak. – mondta és megtörölte vérző ajkait. –Kössz a segítséget.
-Nando Diablo részemről. Ő pedig Padre. – mutattam be az öreget.
-Hello Mad!
-Padre?! – nézett megrökönyödve Aranytollú. –De hiszen.. mi..Padre?!
-Tudom, hogy csodálkozol, de elég hosszú történet. – mondta Padre és átkarolta a szőke hajú vállát
-Igyunk valamit. – szólt Mad és elvett egy üveg whiskeyt a pultról. Közben a bárban helyre állt a rend és mi visszaültünk asztalunkhoz.
-Nos mi lett veled mióta nem láttalak Padre? – Mad értetlen arca mosolyra késztetett.
Padre tövéről hegyére elmesélt mindent, ami történt azóta, hogy megjelentem Pueblo Valientesben.
-Na ti aztán tudtok kalamajkát csinálni! – röhögött Mad, majd felszisszent mikor belesajdult az állába.
-Ez most itt miattad volt kedves Aranytollú. – és felé emeltem a pálinkás üveget. –Remélem sok ilyen balhéba lesz még részünk együtt. Egészség! – mondtam és nagyokat kortyoltam a whiskyből.
-Igyunk a balhékra! – húzta meg az üveget Padre is, s mivel új barátunk Mad sem akart elmaradni mögöttünk, ő is nagyot kortyolt. –A balhékra!

Hogy ennyit ittunk az úgynevezett „balhékra”, azok meg is találtak minket. Nem is akárhogy.

-Nem tudom hogy ti – kezdte Mad a mondandóját –Á mindegy!
-Nem akarlak belekeverni semmibe benneteket. – rázta a fejét Mad.
-Ki vele, Amigó! – mondta Padre is.
-Oké! – adta meg magát. -Van fenn északon egy bank Waterhillben, és arra gondoltam, talán veletek…
-Huhuhúúúú – huhogott Padre – az kemény dió! Egy bank!
Mad rám nézett, de én csak a szakállam babráltam. –Mennyire biztos?
-Vagy bejön és akkor lesz néhány ezer dollárunk, vagy nem, és akkor kapunk egy szép nyakkendőt kötélből.
-Vagy egy golyót. – szólt Padre. –Vagy lányokat. – ezen mindhármónknak röhögnünk kellett.
-Van terved? – tudakoltam Madtól átadva a pálinkás üveget.
-Van. Odamegyünk, kiraboljuk, lelépünk Mexikóba.
Nem akartam hinni a fülemnek. –Ennyi a terv? És ha nem jön be?
-Mondtam már. Kötél.
-Hát ez baszottul jó. Semmi esély. Tudod mit? – nagyot kortyoltam ismét az üvegből. –Megcsináljuk. Padre?
-Részemről – nem sok mindent árult el a tekintete. –Részemről oké!
-Ez az! – kurjantott Mad. –Jó buli lesz!

-Kelleni fognak nektek jó lovak is! – szólalt meg valaki a hátunk mögül. Egyszerre fordultunk hátra mind a hárman. Gyorsan rántottam elő a pisztolyom, de elkéstem vele. Azt hiszed gyorsabb volt nálam? Nem, nem volt gyorsabb. Egyszerűen több volt bennem már a whisky, mint a bárpultban, és különben is neki már a kezében volt, amikor odajött.