Nando Diablo a vadnyugat ördöge - IV. fejezet

BUD GIUSITO

A fickó, aki előttünk állt, szép szál legény volt. Széles vállain csak úgy feszült a vászoning, kócos haja a vállát verte. Pisztolyát eltette és lehajtott fejjel, szúrósan nézett ránk. Szőrös ábrázatán tudálékos mosoly bujkált.
-Ne kapkodjatok a pisztolyok után, mert még szemet szúr valakinek!
-Mit akarsz? – kérdeztem tőle. Tetszett a fickó bátorsága, de kicsit bosszantott is a nyugalma. Mindenesetre eltettem coltomat, megéreztem, hogy egyelőre nem lesz rá szükségem.
-Bud Giusito vagyok. – mondta kezet nyújtva felénk. –Láttam milyen szép rendet csináltatok az imént. Véletlenül meghallottam, hogy milyen dolgokról beszéltetek. Nos amire ti készültök az őrültség, de jó lovakkal van esélyetek.
-Véletlenül hallottad mi?! – békétlenkedett Padre.
-Most nem az számít. – magyarázta új ismerősünk. –Nekem vannak hibátlan lovaim, olyanok amilyenek nektek kell.
-Üljünk vissza az asztalhoz és beszéljük át. – javasolta Mad.

Átestünk egy újabb kör whiskyn, ebbe már Bud Giusito is beszállt.
-Gyorsak a lovaid? – kérdeztem tőle.
-Gyorsak-e? Te még nem hallottál Giusito musztángjairól?! – kérdezte látszólag felháborodottan, mire én csak a fejem ráztam.
-Honnan jöttetek ti, Alaszkából? A környéken mindenki ismeri a musztángjaimat. Kellően vadak és gyorsak.
-Lehet, hogy tényleg kellenének lovak, de nincs túl sok pénzünk.
-Megkapjátok őket ingyen.
Meghökkenve bámultunk rá mind a hárman.
-Vagyis majdnem ingyen. Vegyetek be a buliba és osztozzunk!
-Nem biztos, hogy sikerül. – szólt Padre. –A kötélen is osztozni akarsz vagy csak a szádat járatod?
-Nézd. Nincs sok választásotok. Vagy bevesztek a buliba, megkapjátok a lovakat és osztozunk a pénzen, vagy megkockáztatjátok, hogy szólok-e a seriffnek. – megint az a szúrós pillantás. –Vagy lelőtök.
-Szólnál a seriffnek? – kérdeztem észrevétlenül kibiztosítva coltom.
-Nem. – rázta meg üstökét. –Csak Ti lennétek kevesebbek egy baráttal.
-No akkor lássuk azokat a híres musztángokat! – rikkantott Padre. –Aztán kalandra fel!

Másnap hajnalban elhagytuk El Paso nyüzsgését immár négyesben, új lovak hátán. A musztángok valóban jóknak bizonyultak, a Bud fiú nem járatta feleslegesen a száját. Az út és az átbeszélgetett éjszakák jó barátokká kovácsolták a társaságot. Négy nap múlva megérkeztünk Tombstoneba.

Az eső éppen elkezdett áztatni minket, mikor megálltunk a Saloon előtt. Kikötött lovainkat hátra hagyva beléptünk a füstös ivóba. Tombstone dühöngött a szemünk előtt, részegek verekedtek, kurvák táncoltak, valaki épp a levegőbe lőtt, egyszóval zajlott az élet. Kerestünk egy asztalt, ahová leülhettünk volna, de már mindenhol ültek. Odamentünk a bár egyik félreeső zugában lévő asztalhoz, ahol már öten hangoskodtak pókerezés közben.
Ahogy megálltunk asztaluk előtt egyből felálltak, látszott rajtuk, hogy balhét akarnak. Nem szeretem a kötekedő embereket, ezért szó nélkül az arcába vágtam. Hát nem maradt hatás nélkül, az biztos. A cowboy úgy vágódott hanyatt, mintha kihúzták volna alóla a talajt. Értetlenül nézett rám a földről állát tapogatva, pedig azt hittem egyértelmű, hogy kell az asztaluk. Társai kisvártatva ránk vetették magukat. Ismét heveny bunyó alakult ki. Mad újfent egy széket ragadott magához, azzal törte meg a támadást, míg Giusító és Padre az öklét használta. Az öt cowboy perceken belül a földön feküdt, és mi leülhettünk végre asztalunkhoz. Giusito elment egy üveg whiskyért, mi pedig elkezdtünk tervet kovácsolni a bankrablásról. Igazából egy valamire való terv sem született, így hát elkezdtünk komolyan inni. Nemsoká megtaláltak minket a lányok is, ölünkbe ülve whiskygőzös szerelmet suttogtak fülünkbe.

Mivel odakint eső áztatott mindent, nem volt kedvünk szállást keresni. Az egyetlen jó megoldásnak az tűnt, hogy a szajhák szobáiban húzzuk meg magunkat. Így viszont alvásról szó sem lehetett. Felmentem a lánnyal a szobába és forró fürdőt vettem. Nagyon jól esett a melegvíz elcsigázott testemnek, főleg, hogy a dézsa két személynek készült, és a lány mellém bújva fürdetett meg. Nem maradtam adósa, simogatni kezdtem hátát, fenekét. Cseles kis segge volt, gusztusos húsa kezembe feszült.
-Várj Chiquito, míg az ágyba érünk. – próbált ellenállni kevés sikerrel. –Már meg is töröllek. – ki akart szállni a vízből, hogy törölközőért menjen, de visszarántottam magam mellé.
-Au. Ez fájt. Ne. Még ne. Hé! Az ott..uhh..tudod mit? Inkább mégis most. Ez aazzz. Ördögi vagy! Az én kis Diablóm. Erre ráhibázott.

Egy jó óra múlva szótlanul feküdtünk egymás mellett, immár az ágyon. Meztelen teste nekem feszült, talán kicsit bizalmasabban, mint vártam, és csendesen szunyókált. Én meg a közelgő rabláson törtem a fejem és kezdett kialakulni bennem egy terv. Olyannyira jónak tűnt, hogy legszívesebben rohantam volna a többiekkel megbeszélni, mit szólnak hozzá. Előbb azonban volt még egy kis dolgom. Megsimogattam a szunyókáló lány haját, és gyengéd csókot nyomtam kecses ívű ajkára, mire mint egy kiscica nagyot nyújtózott. Még jobban hozzám bújt és álomittas hangon megszólalt.
-Nagyon jó veled chiquite! Nem olyan, mint azzal a sok bunkóval, akik csak magukkal törődnek. Sally vagyok. És Te?
Válasz helyett újra megcsókoltam és simogatni kezdtem a combjait. Halk sóhaj volt a válasz gyengéd mozdulataimra és egész testében remegni kezdett.
Tudni akarom a neved… ó… ez így jó… a neved… mondd a neved kicsi diabolito. Ahh, most már mindegy... Ne szólj egy szót se... csak csináld… még!

Reggelre elállt az eső és az erőre kapó napsugarak felszárították az utcán összegyűlt vizet. Lenn ültünk az ivóban, kávét és whiskeyt ittunk, közben mindenki elmesélte, hogy cicázott az éjjel. Hangosan röhögtünk mikor egy-egy zaftosabb részlet következett.
-Megvan a terv! – szólaltam meg szivarfüstbe burkolózva, mikor abbahagytuk az élménybeszámolókat. Egyből feszült csend lett, nem is számítottam másra. –Megállunk a lovakkal a bank előtt, majd egyszerre bevágtatunk az ajtón, kifosztjuk a bankot és megpucolunk. – Vártam, hogy megemésszék a dolgot, közben csendesen szivaroztam. Bud Giusito volt, aki először bólintott.
-Jó elgondolásnak tűnik.
-Eeeegen. – bólintott rá Mad is. –Eddig ez a legjobb ötlet.
-Ez eddig rendben is volna, de hogy jutunk ki a bankból? – kérdezte Padre. Már vártam ezt a kérdést és elégedetten figyeltem, hogy leesik az álluk a válaszomtól.
-Nos igen. Ez lesz a nehezebb oldala a tervnek. Mivel mire végzünk valószínű, hogy a seriff és emberei már közrefogják a bejáratot és lövésre készen várnak ránk odakint.
-Akkor hát hogyan? – kérdezte Bud és fejét leszegve, szúrós pillantásokkal várta a választ.
-Nem elől megyünk ki, ahol a seriff vár.
-Hanem kirobbantjuk a hátsó falat? – nézett rám Mad, majd lassan tisztulni kezdett nekik a kép, és Padre is bólogatni kezdett.
-Ez ki akarja robbantani!
-De hát ez őrültség. Ott fogunk pusztulni mind. – kiáltotta Giusito, és nagyokat kortyolt whiskyéből.
-Nem fogunk, ha ügyesek vagyunk. Viszont kelleni fog dinamit is, meg még egy ember. Négyen nem fogjuk tudni megcsinálni. – ált a javaslat mellé Padre. Úgy láttam már csak Giusitót kell megfűzni, mert Mad is rábólintott.
-Nézd Bud. Eleve úgy indult ez az őrültség, hogy vagy sikerül, vagy kapunk egy kötelet.

-Oké! – állt fel az asztaltól Giusito. –Ismerek egy megbízható embert, akire számítani lehet, ha balhé van. Odaát El Pasóban egyszer vett tőlem egy musztángot, és míg betörtem neki rendesen összecimboráltunk. Állítólag itt van Tombstoneban. Megkeresem!