Nando Diablo a vadnyugat ördöge - VII. fejezet

-Hogy állsz Táskaszemű? – hátra fordultam, hogy megnézzem, mit szöszmötöl, mikor egy golyó szakította fel a fát, épp ott, ahol az előbb még a fejem volt. –Siess, nem tudom, meddig tarthatjuk vissza őket! Szétlövik az egész házat.
-Amint Mad visszaért meggyújtom a kanócokat. – kiáltotta Joe.
Újra az utcára lövöldöztem, leterítve egy cowboyt, aki éppen elhagyta fedezékét, hogy közelebb jöjjön. Két perc telt még el, de mintha fél órája dúlt volna a harc.
-Hol vagy már Mad? – kérdezte Táskaszemű.
-Itt! – és felmutatott két hatalmas zsákot. –Diablo! Adj oda emberünknek egy puskát! Ő is velünk van. Részesedik ugyan a pénzből, de jut mindenkinek, ha túléljük. – azzal felpakolta a sok zsákot a lovakra, én meg oda dobtam puskámat újdonsült barátunknak, aki egyből tűz alá vette az utcát, néhány cowboyt letisztítva az útból.
-Készüljön mindenki. Indulunk! – üvöltött Padre és felpattant hátrább várakozó lovára. Mire észbe kaptam mindenki lovon volt, a hátsó fal pedig kirobbant. Fa repeszek csapódtak mindenfelé, éppen csak elkerülve minket. Ömleni kezdett a füst kifelé az ajtón, ablakokon, jótékonyan beterítve mindent, nekünk meg kellő fedezéket biztosítva. A többiek kilovagoltak, így én is felugrottam lovamra, de újdonsült emberünk mellém rohant.
-Vigyél engem is. Ezek kinyírnak, ha itt maradok.
-Ugorj mögém! – azzal felrántottam magam mögé és kivágtattam a már akkor égő épületből. Körös-körül tetemek hevertek, mutatván Giusito jól végzett munkáját. Egy lövés dörrent és egy újabb cowboy hullott a porba mögöttem. Ezek szerint Giusito még mindig a helyén van. A többiek messze előttem jártak, Budtól jobbra a hegyek felé tartottak.
Elvágtattam Bud mellett, odaordítva, hogy lépjen le ő is, majd megnyugodva láttam, hogy egy búcsúlövést leadva felpattan lovára és elvágtat utánam.



Fent a hegyen a sziklák között bevártak a többiek, azután vágtattunk tovább. Nem is álltunk meg, majd csak este. A több órás vágtatás után mindenképpen meg kellett álljunk pihenni. Lovaink (pedig tényleg erős musztángok voltak) prüszköltek, tajtékzottak a fáradtságtól.
-Mindenki rendben van? – kérdezte Padre, ki maga is úgy fújtatott, mint egy gőzmozdony.
-Eegen – válaszolta Giusito és lerogyott egy fa tövében.
-Ez a Snowwodi erdő. – mondta lihegve Mad. –Itt meghúzzuk magunkat éjszakára.
Ekkor eszméltem rá, hogy egy erdőben vagyunk. Néhány helyen kivillant a hó, ahogy a magas fák tetején ülő hold fénye átbújt az ágakon.
-Biztos, hogy utánunk jönnek. Nem fogják hagyni, hogy meglépjünk a lével. – gyújtott rá egy szivarra Padre, és jólesően fújta ki a füstöt.
-Nekik is pihenni kell. Adjon már valaki egy szivart. – szólalt meg új ismerősünk.
-Ki ez? – kérdezte Bud értetlen arccal.
-Na mesélj! – szólt Padre is, átnyújtva egy szivart neki.
-Dope G. a nevem. A bankban dolgoztam, mielőtt ki nem raboltátok. Amúgy szép munka volt. Adna valaki tüzet is?
-Naná. – nyújtotta Padre saját, már égő szivarját.
-Na szóval már régen meg akartam csinálni a rablást, igaz egyedül, de így sem rossz. Bár pénzből soha nem elég, ez most az a helyzet, amikor választanom kellett, hogy vagy társulok, vagy oda a sok pénz. Végül is ennyi.
-Oké. Nos ő Padre, Mad, Giusitó, Táskaszemű Joe. – mutattam végig a többieken. –Én pedig Nando Diablo. Most pihenünk reggelig, azután továbbállunk. Talán eltévesztik a nyomunkat. Majd meglátjuk. Addig jó éjszakát.
-Kellene valaki, aki őrködik. – javasolta Táskaszemű. –Majd én. Öö.. Utána felébresztek valakit, és majd az őrködik.