Nando Diablo a vadnyugat ördöge - VI. fejezet

DOPE G.

Sivatagon, hegyeken, kanyonokon át vezetett az út Waterhillbe. Éjszakánként hol városokban háltunk szajhák társaságában, whiskytől ittasan, hol kint a szabad ég alatt beszélgetésekbe burkolózva. Egész úton egyetlen bunyó volt, az is Glassertownban, egy kis eldugott városkában, ahol nem szerették az idegeneket, főleg ha dél felől érkeznek. Hát igen. A világ és benne a faszszopók soha nem változnak. Nagyon megritkítottuk a város cselekvőképes létszámát. Leromboltuk az ivót, összetörtünk pár csontot, kivertünk néhány fogat, majd eltávozva szép kényelmesen, inkább a városon kívül aludtunk. Mindez csak azért történt, mert megjegyzést tettek a származásunkra.
-Mocskos déliek! Mit kerestek itt? – kérdezte egy tagbaszakadt északi paraszt és megperdítette Táskaszemű Joe-t a tengelye körül. A válasz nem maradt el: Táskaszemű fordulásból gyűrte képen zaklatóját, aki úgy terült szét a padlón, mint egy rongyszőnyeg. Na erre aztán beindult a tömeg. Mindenki ránk vetette magát, s mi úgy védtük magunkat, ahogy tudtuk. Mad kezében a már megszokott szék, Bud egy asztalt vágott a tömegbe, Padre egy whiskys üveget tört szét valaki fején. Táskaszemű egy cowboyt fojtogatott a padlón, néha meg-megrázta áldozatát, kinek ettől úgy kopogott a földön a feje, mintha indiándobon kísérnék a műsort. Na nehogy azt hidd, hogy én ez idő alatt egy csendes sarokban ülve meghúztam magam! Ütéseim záporoztak, és nem maradt talpon egyetlen ember sem, akit eltalált. Egyszóval rendet raktunk.

Nyolcadik nap délután megérkeztünk Waterhill határába. Úgy döntöttünk, hogy majd csak reggel lovagolunk be a városba, az éjszakát kint töltjük a szabadban a hegyek között. Tüzet raktunk a hűvös levegő miatt – érezhetően északon jártunk már – és hamar lepihentünk, nehogy fáradtak legyünk másnap. Feszült volt a hangulat, látszott egy kis izgalom a srácokon. Hogy én izgultam-e? Nem. Elkészültem a halálra már régen. Én minden reggel kész voltam a halálra, és minden nap meg is haltam kicsit.

Gyönyörű napsütésre ébredtünk, bár a sziklák közé lecsapódott hajnal a csontjainkig hatolt, didergésre késztetve bennünket. Hol van már a sivatagi perzselő napsütés? Régen hátunk mögött hagytuk már. Gondolataimból Táskaszemű Joe térített magamhoz. Megfogva könyököm húzott magával, s mikor eltávolodtunk a többiektől, megszólalt.
-Öö.. mit is akartam? Valamit akartam izé..
-Nyögd már ki, mi van?
-Szerinted összejön?
Mit válaszolhattam volna? Ott hagytam és felcuccoltam a lovamra. Még egyszer átbeszéltük, hogy kinek mi a dolga, majd belovagoltunk Waterhillbe. Az utcán nem néztek meg minket különösebben, megszokták már errefelé az utazókat. Waterhill kedvenc helye volt az aranyásóknak, hatalmas tömeg volt az amúgy kis városban. A bank Waterhill középpontjában épült egy templom és egy kocsma közé. Giusite biccentett és ellovagolt mellőlünk a terv szerint. Bíztam benne, hogy sikerül valami fedezéket találnia, ahonnan szemmel tarthatja a környéket, ugyanakkor ő mégis észrevétlen marad.
Megérkeztünk a bank elé. Körülnéztem, de senki nem fogott gyanút, nyugodtan intézték ügyes-bajos dolgaikat az emberek. Egy kicsit kivártunk, hogy összeszedjük magunkat, aztán nagy levegő, és egymás után berontottunk a bankba.
A bent lévő őrt egy pillanat alatt fejbe lőttem, de hát ő kezdett kapkodni a fegyvere után. Nem volt szükségünk ordibálásra, mindenki felfogta, hogy bankot rabolunk, nem pénzt betenni jöttünk. Padre, Mad, Táskaszemű is elfoglalták előre megbeszélt helyüket, parancsokat osztogattak a bent lévőknek. Én az ajtóhoz mentem, leszállva lovamról kidugtam pisztolyom csövét a kitört ajtóüvegen.
Közben megérkezett a seriff is embereivel és megpróbáltak úgy helyezkedni, hogy a lehető legkisebb részt mutassák magukból, Közben hülyeségeket kiabálva nekünk, ilyeneket hogy „jöjjenek ki feltartott kézzel!” meg hasonlókat.

Mindeközben nyugodtan, de gyorsan folyt odabent a munka. Eddig minden terv szerint haladt, sőt úgy nézett ki a dolog, hogy lassan végzünk is. A seriff és emberei nem mertek közelebb jönni, arra vártak, hogy majd csak ki kell mennünk valahogy. Egyelőre csend volt az utcán, a szél fújta a port, más nem mozdult egészen addig, míg ki nem löktem egy aranyásót az ajtón. Akkor aztán elszabadult a pokol. Az egész úgy kezdődött, hogy éppen a seriff fejét céloztam meg, mikor Táskaszemű rám kiáltott:
-Diablo jobbra! – abban a pillanatban kaptam oldalra a fejem és láttam meg a fickót a függöny mögött, mikor éppen rám akarta vetni magát. Rendesen elkerülte a figyelmünket, valószínű, hogy az életembe került volna, ha Táskaszemű nem figyelmeztet. Az a hatalmas kés, ami támadóm kezében megvillant legalábbis erről árulkodott. Mivel jobbom már foglalt volt, ballal kapott egy hatalmasat az arcába. Megrogyott és kiejtette a kést kezéből. Olyan dühbe gurultam, hogy még egyszer belevágtam abba a hülye fejébe és kirúgtam az utcára. Abban a pillanatban megszólaltak a fegyverek odakint, a seriff és emberei nem kímélték az imént kidobott aranyásót. Valószínűleg azt hitték közülünk lépett ki valaki. Emberem egy pillanat alatt tele lett ólommal és holtan bukott fel.
Nos úgy éreztem itt az ideje egy kis lövöldözésnek, szórtam hát a halált rendesen. Első lövésem a seriffet iktatta ki a játékból, fejében golyóval vágta hanyatt magát. Erre aztán bevadultak az emberei, tűz alá vették a bankot, nem törődve az ablakhoz állított túszainkkal. A nyolc túsz közül hét azonnal össze is esett. Az utolsó, aki ráadásul az egyik banki dolgozó volt, még idejében földre vetette magát és szitkokat ordibált a halott seriffre és szemét embereire.
-Adjatok egy pisztolyt és kinyírom a rohadékokat! – üvöltette felém habzó szájjal, szemén látszott, hogy komolyan gondolja, amit mond, de mégsem kockázhattam meg egy golyót a hátamba.
-Figyelj! Van két hatalmas zsák elrejtve. Dugig van pénzzel! – erre már Mad is odakapta a fejét. –Hol van?
-Adjatok egy fegyvert és megmondom. – kiáltotta földön fekve, fejére csak úgy záporoztak az üvegszilánkok.
-Előbb mondd meg! – alkudoztam, pedig jól jött volna a segítsége.

-A páncélszekrényben! Megyek és hozom. – kúszott el az egyik helyiség felé. –Te meg ne toporogj itt, mint egy ígett lábú tyúk, hanem gyere velem! – szólt Madnak és eltűntek együtt. Én közben igyekeztem nem jó célpontot nyújtani, és viszonoztam a tüzet. Padre a másik ablakból lövöldözött, inkább csak figyelem elterelés jelleggel.