Nando Diablo a vadnyugat ördöge - XI. fejezet

A másik cseléd egy lány volt. Indián vonásai elárulták származását, ő sem lehetett idősebb a fiúnál és csak vele volt hajlandó beszélni. Látszott jól megértik egymást. Bud elmondta, hogy Jack és Hullócsillag, mert így hívták a leányzót, kb. öt éve vannak már a ranchon, ellátva a ház körüli teendőket. Hullócsillag egyszerűen ragyogóan főzött, Bud kitanította a főzés fortélyaira. Minket is elfogadtak egyből, hiszen aki a gazdájuknak kedves, az nekik is.

A nap már erősen lebukóban volt és én még mindig a kerítésen henyéltem gondolataimba mélyedve. Furcsa volt otthonra találni ekkora út után. Szívem boldogság járta át, ahogy elnéztem barátaimat. Hangosan szédítették egymást, nagyokat röhögve egy-két történeten, amiket Bud mesélt kalandjainkról otthon hagyott barátainknak. Mert, hogy a cselédeivel baráti viszonyban volt, az már az első percben világossá vált. Tisztelettel és mégis szájtátva hallgatták gazdájuk történeteit. Mikor a többiek nevettek, még Hullócsillag is elmosolyodott, ami nagy szónak számított.
Hálát adtam Istennek, hogy ilyen otthonra és ilyen családra találtam.
Tűz lobogott a tornác előtt, megfestve az éjszakát, néztem a csillagokat és elmélkedtem. Hibátlan érzés volt.

Reggel megetettük az állatokat, serénykedtünk a ház körül, délben Hullócsillag főztjét ettük, délután pihengettünk. Néha-néha belovagoltunk a városba nőket hajkurászni. Vadásztunk, halásztunk, esténként pedig legtöbbször leittuk magunkat, vagy Stevie pipájából szívogattunk. Így telt el egy év. Pénzünk még mindig maradt jócskán, pedig sokat költöttünk italra, nőkre és a farmra, hiszen megpróbáltuk még otthonosabbra megcsinálni. Ennek az lett a következménye, hogy egy újabb házikó épült a már meglévő mellé, amibe elszállásolhattuk magunkat kényelmesen.

-Emelem hárommal. – mondtam és odadobtam három egy dolcsist az asztalra.
-Én kiszállok. Teljesen megkopasztassz. – lökte be G. a lapjait. – Inkább adjon már valaki egy szivart.
Padre ki vett egy szivart a mellényzsebéből és odadobta Dopenak.
-Nesze! Neked meg kedves Diablo komám: tartom.
-Én inkább bedobom. Nincs jó lapjárásom. Stevie körbenyújtotta pipáját. –Szívjatok inkább testvéreim. Jót tesz, majd meglátjátok.
-Tartom. – szólt Mad és Bud szinte egyszerre.
-Hát én meg ki ne maradjak már! – csapott az asztalra José három dollárt. –Rólam senki ne mondja, hogy nem merek kockáztatni.
-Nyugalom José. Alig maradt már valamennyid. Senki nem tart gyávának. – nézett rá Padre. –De ha egy vasad sem marad, hogy fizeted a következő whiskeyt? – erre aztán José kivételével mind vad röhögésbe kezdtünk.
-Hahahaha.. – nevetett gúnyosan José a hős. – Kurva vicces. Mutassátok a lapokat, aztán legyen ekkora a szátok.
Mindenki kiterítette lapjait. Nagyon jó lapok voltak, royal flössöm azonban senki nem üthette meg.
Bezsebeltem a sok pénzt és felálltam, hogy hozzak belőle egy üveg whiskeyt. –Mindjárt jövök – és elindultam a pult felé.
Végignéztem az embereken. Volt belőlük rendesen. A cowboyoktól kezdve az aranyásókig. Átutazók, farmerek, úrinők és szajhák itt mulattak, veszekedtek, itt várták a másnap segítségét. Bíztak a mannában minden este, a manna azonban csak nem akart segíteni rajtuk, ezért másnap este ugyanott folytatták. A város ebből élt, igen, El Pasó virágzott.
A pultnál egyszerűen elképesztő tömeg volt, alig tudtam átnyomulni rajtuk. Oda szóltam a csaposnak.
-Hej, Gringo! Adj egy üveg whiskeyt a jobbik fajtából! – mikor átadta az üveget, elkaptam a karját, és magamhoz húztam. –Mond csak Amigo. Melyik a szabad chiquita itt az ivóban? – rámutattam egy lányra, aki már pókerozás közben felhívta magára a figyelmem gyönyörű fekete hajával, bájos arcával. Ott álldogált néhány hölgy társaságában és szemmel láthatóan jól érezték magukat. –Ki az a gyönyörűség ott?

-Juanita. Ne kezdj vele uram! – rázta a fejét a csapos. –Ha csak ránézel nem éled meg a holnapot.
-Nocsak! Kezd érdekelni a dolog. – közelebb húztam a csapost. –Beszélj érthetően.
-Szemet vetett rá Johnny Ringo. Őt tartják a leggyorsabbnak. Nézd, ott ül. – mutatott egy fickóra, aki pár asztallal távolabb ült tőlünk és kártyázott. Fekete kalapja mélyen szemébe volt húzva, nem is láttam tőle a szemét. Néztem egy darabig, azon gondolkoztam megéri-e? Ránéztem a lányra, gyönyörű volt. Ismét Johnny Ringot néztem, a pisztolya ott pihent baloldalán. Juanita. Szép az arca. Ringo, pisztoly balról.
Juanita..
Ringo..
Elengedtem a csapost. –Kösz a figyelmeztetést.
-Jól döntött, mister. – bólogatott.
Elmosolyodtam és odasétáltam az asztalunkhoz. A srácok javában beszélgettek valamiről, de nekem akkor már egész máshol járt az eszem. Leraktam a whiskys üveget az asztalra. –Igyátok.

Egyik este iszogatásunk közepette Jack és Hullócsillag bejelentették, hogy összeházasodnának. Ehhez Bud engedélyét kérték, mire ő szokásos szúrós tekintettel rábólintott.
-Hát legyetek boldogok! – mintha, de tényleg csak mintha egy könnycsepp lett volna a szemében. –Gondolom, most majd itt hagytok minket, de persze menjetek csak, adunk pénzt is hogy boldoguljatok.
-Nekünk az lenne a kérésünk, hogy itt maradhassunk, ha lehet. – mondta lehajtott fejjel. –Igaz Hullócsillag? – közben el nem engedte volna a lány kezét, az meg csak bólintott szégyenlősen.
-Hát ez csodás! Srácok mit szóltok?
Persze hogy örültünk mind, hiszen szerettük ezeket a kölyköket.
-Na majd én összeadlak benneteket. – szólt Padre és ott a helyszínen lecelebrálta az esküvőt.
-Ezennel férj és feleség vagytok, míg a halál el nem választ.
Átöleltük az ifjú párt, sok sikert kívántunk nekik és elhatároztuk, hogy felépítünk nekik egy házat a mieinkkel szemben. Ők pedig megígérték, hogy ezek után is segítségünkre lesznek főzésben meg a ház körül.
Miután ez megvolt rendesen leittuk magunkat, ahogy az illem megkívánta.
-Hagyjuk a fiatalokat egyedül egy kicsit. Gyerünk a városba! – kiáltottam.
-Ez az. Irány a város. – kommandírozott Dope. –Ne toporogjunk itt, mint a szaró galamb. – kezdtük már megszokni a hülye hasonlatait.

Nagyon jó volt a sötét éjszakában részegen vágtatni a város felé. Egész úton kurjongattunk és lövöldöztünk a csillagokra, nem is hagytuk abba, csak El Pasó határában.

Végig mentünk a főutcán, kerülgettük az embereket, asszonyokat, részeg lődörgőket. Éjszaka volt és mégis nagy nyüzsgés fogadott minket. Az ivónál kikötöttük lovainkat és berúgtuk a lengőajtót. Zaj, füst, fény, minden egyszerre csapott le ránk, ahogy beléptünk. Kerestünk egy asztalt, lepofoztuk, akik ott ültek, és elkezdtük a pókerozást. Nem játszottunk nagy tételben soha, és a végén mindig szétosztottuk a nyereményt, mégis jó érzés volt együtt. Nyolc férfi. Egy kisebb hadsereg, csak veszélyesebb annál sokkal. Szóval ültünk ott és pókeroztunk. Mint legtöbbször, most is nyerő szériám volt.