Nando Diablo a vadnyugat ördöge - XVII. fejezet

Arra ébredtem, hogy reggel van és újra nagyon meleg. Diablo a lovaink körül serénykedett, maradék vizünket tenyerébe öntve itatta az elkínzott állatokat. Kitöröltem az álmot a szememből és megpróbáltam egy kis nyálat összegyűjteni a számban, hogy megnedvesítsem torkom.
-Dias Chicho! – üdvözölt Diablo felém villantva mosolyát. –Indulnunk kell, még hátra van negyven mérföld ebben a hőségben.
-Annyira meleg van, hogy a pokolból az ördög ide jár melegedni.
-Na neeee! Ezeket az aranyköpéseket mellőzd légy szíves. Éppen elég Dopetól hallgatnom őket. – szólt és felpattanva a nyeregbe elindult. Gyorsan én is összeszedtem magam, és utána vágtattam.

Estére már úgy vonszoltuk magunkat, mivel lovaink sem bírtak már minket, mellettük gyalogoltunk, kantárjaiknál fogva vezettük őket. Végre mikor már a szomjan halás veszélyeztetett minket, egy tanya tűnt fel a távolban.
-Látod kölyök? Ide bekéredzkedünk éjszakára. – mutatott előre. Elértük a házat, az ablakán fény szűrődött ki, egy kicsit megvilágítva az udvart is. Megláttam az itató vályút és belevetettem magam. Felüdülés volt végre, hogy víz simogatja az arcom és kiszáradt torkom. Diablo óvatosabb volt, mint én, de azért ő is beledugta fejét a vízbe. Mikor kiemelkedett belőle megrázta fejét és mindenfelé vízcseppek hullottak hajáról. A zajra, amit csaptunk kitárult az ajtó és egy puskacső jelent meg, mögötte egy dagadt farmerre. Még a szeme sem állt jól, annyira kancsal volt. A puskacsövet ez azonban nem zavarta, egyenesen ránk irányult.
-Kik vagytok? – kérdezte a gazda.

-Átutazók. – válaszolta Diablo. A sivatagon jöttünk keresztül, kellene nekünk étel, ital és szállás. Csak egy éjszakáról lenne szó, és nagyon jól megfizetnénk. – azzal benyúlt a zsebébe és egy köteg pénzt vett elő. A gazdának felcsillant a szeme a sok pénz láttán.
-Nosza! Kerüljetek beljebb. Akad itt étel is, ital is. – mondta és leeresztette a puskáját, mi meg bementünk a házba. Egyszerű parasztház volt, még egyszerűbb berendezéssel. A dagadt farmernek akadt egy felesége is, akin látszott, hogy egyből szemet vetett Diablóra. Amúgy csinos nőcske volt, emlékszem azon tűnődtem, hogy egy ilyen dagadt fickónak, hogy az ördögbe lehet ilyen csupa forma felesége. Ráadásul jól is főzött. Legalábbis az étel, amit elénk rakott fejedelmi volt. Míg ettünk nem szóltak egy szót sem, aztán mikor befejeztük a farmer elénk rakott egy nagy üveg pálinkát.
-Hát isten hozta magukat a farmon. Én Charles Larrson vagyok, ő meg – mutatott az asszonyra – a feleségem Carla. Eriggy és vesd meg az ágyat a vendégeinknek! – szólt az asszonyhoz, az meg bólogatva eltűnt a szobák felé.
-Igyunk. – kommandírozta Diablo és három poharat tele töltött. A whisky marta a torkom, de becsületemre legyen mondva, férfiasan legyűrtem. A gazda és Diablo újra ittak, de én már nem kértem, féltem, hogy az imént elfogyasztott finom ételt viszontlátom. Így is megdobott az ital rendesen, csak csendes szemlélője lehettem a dolgoknak.

-Honnan jöttetek? – kérdezte Larrson néhány pohár elfogyasztott pálinka után.
-Egyenesen a pokolból. – válaszolta Nando, és ezen mindketten elkezdtek nevetni. Én csak mosolyogni bírtam, már ha a grimaszt, mely még mindig a pálinka hatása volt, mosolynak lehet nevezni. Közben megérkezett Larrson felesége Carla is, és leült az asztalhoz.
-De tényleg. Honnan jöttetek? – erősködött a már jócskán ittas gazda.
-Tombstoneból. – válaszolta Diablo és újra töltött.
-Tombstoneból? És merre mentek ezután?
-El Pasóba.
-Az jó nagy kerülő. Miért kerültök ekkorát?

-Világot akarunk látni. Nem mindegy? Igyunk inkább. – erőltette tovább a whiskeyt Nando és újra töltött a poharakba.
-Állítólag Tombstoneban most Wyatt Earp a békebíró és vele van az alkoholista Doc Hollyday is. Állítólag nagyon keményen betartatják a törvényt mindenkivel. -mondta Larrson, csak hogy járjon a szája. Diablo huncutul mosolygott.
-Eegen. Rebesgetik.
-Az a Doc Hollyday nagyon gyors lehet. Kár, hogy tüdőbeteg.
-Nem tudom. Én nem találkoztam velük. – lódította Diablo. –Pedig szeretném látni milyen gyors.
-Áéé, az a magadfajta cowboyokat, már ne is haragudj, de pillanat alatt elintézné. Jobb, ha nem vagy kíváncsi broö… rá. – látszott, hogy Larrson egyre kevésbe ura a gondolatainak, a pálinka győzedelmeskedni tűnt felette.
-Hát igen. Én csak egy egyszerű csavargó vagyok. – biztosította Diablo a házigazdát, és újra töltött, színültig öntve a gazda poharát, pedig annak már egy csepp sem hiányzott.
Láttam, hogy Carla és Diablo egyre sűrűbben néznek össze, de persze ez Larrsonnak nem tűnt fel, ő szorgalmasan gyűrte magába a pálinkát. Az volt a gyanúm, hogy Diablo szándékosan itatja a házigazdát ilyen erőszakosan, s hogy miért arról csak sejtésem volt.
-Én bezzeg elbánnék azzal, aki broöö.. kötekszik velem, mert én mindig gyorsabb vagyok egy magadfajta csavargónál. - Ez megunta az életét. – gondoltam, de szólni nem szóltam semmit, hagytam Diablót, had intézze ő el a dolgot. Csak remélhettem, hogy békével marad, és nem kapja fel a vizet. Házigazdánk azonban megoldotta dolgot. Fejét az asztalra koppantva mély részegségbe süllyedve elaludt. Felesége azonnal felállt és sűrű bocsánatkérés közepette megpróbálta urát elvonszolni az asztaltól.
-Elnézését kérem a férjem viselkedéséért Mr.
-Diablo. Nando Diablo. – segítette ki mexikói barátom.
-Mr. Diablo. – folytatta az asszony. –Nem akarta ő bántani magát, csak az ital beszélt belőle, mint legtöbbször.
-Semmi gond. Nem veszem magamra a részeg kötözködést. Ideje lenne lefeküdni. – nézett mosolyogva Diablo az asszonyra.

-Igen. Nagyon későre jár már. – mondta szemét lesütve Mrs. Larrson.
-Nem úgy értettem. Gyere és mutasd meg az ágyunkat.
-Na, de Mr.! – háborgott a nő. Én nem olyan lány vagyok. Nekem férjem van.
-Hát persze kicsim. Ne haragudj. Tudod az ital.
-Persze, ha jobban meggondolom, az uram most alszik. – mondta gyorsan az asszony látva, hogy Diablo meggondolta magát.
-Igen. Nem is igen kel fel egyhamar. Gyere kislány. – és megfogta a lány kezét.
-Van egy szoba, ahol aludhatnak. – ekkor már javában csókolgatták egymást, rám ügyet sem vetettek.
-Nem kell ahhoz szoba édes. – suttogta Diablo felültetve a lányt az asztalra. Felhajtotta a szoknyáját és bebújt a lábai közzé, a lány pedig sóhajtozni kezdett.
-De az uram itt.. van.. mellettünk.
-Annál izgalmasabb lesz. Billy, keresd meg a szobánkat és pihenj le. Holnap hosszú utunk lesz.
-Ne menjetek még holnap. – kérlelte a nő.
-Szeretem ezt a vendégszeretetet.
Felálltam és otthagytam őket, had turbékoljanak. A szoba, melyet nekünk szántak, éppen akkora volt, hogy elférjen benne két ágy meg egy kis szekrény. Nem is kellett nagyobb, az én célomnak tökéletesen megfelelt. Végigdőltem az ágyon és lábamat keresztbe téve szinte azonnal elaludtam.

Arra ébredtem, hogy Diablo bebotorkál a szobába. Inge, kabátja lógott rajta pacuhán, még arra sem vette a fáradságot, hogy nadrágját begombolja. Haja kócosan hullott arcába, kezében a pisztolytáskái, melyeket a sarokba hajított és végig zuhant az ágyon. A hold besütött az ablakon, megvilágítva Diablo arcát. Mosolygott.
-Hogyan tovább? – kérdeztem tőle álmosan.
-Reggel tovább megyünk. Nincs itt miért maradjunk, bár ez a senorita megérne pár nap pihenőt.
-Nem!
-Nyugi Billy. Csak vicc volt. Megyünk amint megvirrad. Hasta mannanan!

Ébredés után a konyhában üldögéltünk a kávéinkat iszogatva, házigazdánk ábrázatán elnyúzott másnaposság ült.
-Hát régen szórakoztam ilyen jót. Úgy fáj a fejem, hogy rögtön szétesik. – törte meg a csendet Larrson.
-Eeegen.. én is jól szórakoztam. – dünnyögte Diablo és egy mosolyt villantott a körülöttünk serénykedő asszonyra, mire az elpirult.
-Nos, azt hiszem indulnunk kell. Készülj kölyök. – nézett rám, mire vállamra tette a kezét és visszanyomott a helyemre.
-Csakis a reggeli után indulhatnak el. Üres hassal nem hagyhatják el a házunkat.
Mit tehettünk volna? Megreggeliztünk jófajta sonkából és kenyérből, azután felkaptunk lovainkra. Utazást kívánt a lényünk, lovunk és az idő is. Egy órás volt az út El Pasóig, nem siettünk hát, hanem kényelmes tempóval haladtunk. Elhagytuk a sivatagot, legalábbis egyre több zöld szín tűnt elő a távolban.
-Nem soká El Pasóban vagyunk. Látod azt a helyet? – kérdezte előre mutatva.
-Aha.
-A hegy mögött van El Pasó.
-Már alig várom hogy ott legyünk.
-Hm na persze. _ vigyorgott a bajusza alól. –Majd kerítünk neked valami senoritát.
-Valami mexikóit?
-Ha azt szeretnél akkor azt. Egyébként azok a legtüzesebbek, ezt hidd el nekem Billy.
-Miért?
-Mert a szerelem a vérükben van. – megnyalta a szája szélét. –És az ízük egyszerűen csodás. Mindig megzabálom őket előbb, csak azután látok munkához.
-Megzabálod? Hogy érted azt, hogy megzabálod őket?
Te még soha nem zabáltál meg nőt? – kérdezte felhúzva szemöldökét.

-Nem. – ráztam meg a fejem.
-Ó! Hát akkor te nem tudod mi az élet. – nevetett.
-Én még nem voltam nővel. – éreztem, hogy elönti a pír az arcom.
-Hány éves vagy Billy?
-Tizennégy leszek holnap. – mondtam büszkén, de Diablo lelohasztott.
-Tizennégy éves vagy és még nem volt dolgod nővel? Ennyi idős koromban több nőm volt, mint amit győztem erővel. – kezdett bosszantani az önteltsége. Ha El Pasóba érünk első dolgunk az lesz, hogy kerítünk neked nőt. Azaz a második, mert az első, hogy megkeressük a többieket. Addig még ráérsz?
-Mire érek rá?  - kérdeztem értetlenül.
-Hát elveszteni a szüzességed. – gúnyolódott kajánul vigyorogva.
-Tudod mi vagy te? – tényleg elegem lett belőle. –Egy nagyszájú, beképzelt, önimádó faszfej. – mondtam és vágtára fogtam a lovam.
-Hé! Most meg mi bajod van? – kiabálta utánam, de hangját már elnyomta a vágtázásom zaja.

Végre beértünk El Pasóba. Lenyűgözött a látvány. Amióta Diablo mesélt róla, gyakran előfordult, hogy El Pasóról álmodoztam, de ennyi életet nem képzeltem bele. A nyüzsgés szédítő volt. Emberek jöttek-mentek, a kocsmákból zongora és énekszó hallatszott, és a részeg cowboyok ordibálása.
-Megérkeztünk kölyök. Lábaid előtt hever El Pasó minden mennyiségben, teljes csodás valójában.
-Ez igen! Máris imádom el Pasót.
-Pedig a lányokat még nem is láttad!
-Hagyjál már lógva! – mordultam rá.
-Hahaha... én lógva hagylak, na de a nők? Ha abba a kocsmába bemegyünk. – mutatott előre a Saloon feliratú házra. Megálltunk a kocsma előtt és leszálltunk lovainkról. Diablo az itató vájukhoz ment és belemártotta kezeit a vízbe, majd hónalját a kabátján keresztül megpaskolta vizes kezével. Kérdő tekintetemre elárulta, hogy ezzel jelképezi az út porának lemosását.

-Na gyerünk kölyök bemegyünk. Szemed tartsd nyitva, nem tudom kik lesznek benn. Lehet, hogy nem barátok, hanem Ringo megmaradt emberei.
Belépett a lengőajtón és körülnézett, majd bólintott.
-Oké kölyök. Ott pókereznek a srácok. Gyere!
Az asztalnál, ahova Diablo mutatott hét fickó ült, Diablo leírása alapján egyből rájuk ismertem. Padre, Mad, Bud, Stevie, Joe, Dope és José. Pont ilyennek képzeltem őket és pont így, ahogy ültek csendben szivarral a szájukban, két üveg whisky az asztalon, kártyázás közben. Oda értünk az asztalhoz.