Kis farmertörténelem

Mint annyi minden más, a farmer sem egyértelműen amerikai találmány, mégis ez a kontinens teremtette meg számára azt a lehetőséget, hogy igazi kultusztermékké nője ki magát.

Eredetileg ennek a ruhadarabnak az őse a meglehetősen kemény fizikai munkát végző Genova-i matrózok és rakodómunkások számára készült a 19. század közepén.
A nadrágok angol nyelvterületen használatos „blue jeans” elnevezése is innen, a francia „bleu de Gênes” (azaz „blue of Genoa”) kifejezésből ered.

Érdekes módon, más nyelveken az elnevezések inkább az amerikai eredetet, azon belül is a cowboyokhoz és a vidéki használathoz való kötődést erősítik.
 

Spanyolul: vaqueros (azaz cowboy-ok) vagy tejanos (azaz texasi), kínaiul: níazaíku (azaz cowboy nadrág) a neve – és ebbe a sorba illeszkedik a magyar „farmernadrág” elnevezés is.
 

A farmer eredetileg a rendkívül erős szövésű, „denim” („de Nîmes” – azaz a francia Nîmes városából való) anyagból készült.
Strapabírásánál fogva e nadrágok alkalmasnak bizonyultak a Genova-i Hadierő számára, hogy tengerészei ezekben térdepelve súrolják a fedélzet deszkáit, majd egy hálóban a hajó mögé kötve, a tenger vizében mossák ki azokat.

A farmereket hagyományosan indigó festékkel kékre színezték, de ma már természetesen minden színvariáció megtalálható az üzletek kínálatában.
 

A farmernadrágok észak-amerikai hódító útja az 1850-es években kezdődött.
Ekkoriban egy Levi Strauss nevű, németországi zsidó származású, Kaliforniában letelepedett méteráru kereskedő árulta az Európából érkezett farmereket Levi’s márkanévvel a helyi bányászoknak.
 

Boltjának vásárlói közé tartozott az a lettországi születésű, német bevándorló, Jacob Davis, aki egyszer mesélt Strauss-nak farmernadrágokat érintő újító ötletéről, és személyében hamarosan tőkés társra is lelt.
 

Ez az ötlet a nadrágok erősen igénybevett pontjainak megerősítését célozta, méghozzá rézszegecsek felhasználásával. Ezt, a később igen jelentősnek bizonyuló újítást 1873-ban le is védették az Egyesült Államok szabadalmi hivatalában.

 

Ebben az időben, sőt, egészen a II. Világháborúig farmert többnyire csak gyári munkások, és földművesek, cowboy-ok viseltek, akik azt „waist overall”-nak (- derékig érő overálnak) nevezték, a mai blue jeans név csupán az 1960-as években vált elterjedtté.
 

Szabásukat tekintve a farmerek eleinte – a mai szűkebb fazonokkal ellentétben – valóban inkább lazábbnak voltak mondhatóak, mint egy tényleges overál, csak éppen kantárok nélkül.
További változást jelentett az idők során, hogy míg a férfinadrágok cipzárja – akárcsak ma – elöl, addig a nőké az 1960-as évekig a nadrág oldalán nyílt.

A farmerek széles körben való elterjedését azonban megelőzte még egy s más érdekesség.
A 20. század elején például az Egyesült Államok Haditengerészete dolgozói egyenruhának választotta a farmernadrágot, nyilvánvalóan a hagyományos díszegyenruhák megóvásának céljából.
Majd ugyancsak hivatalos viselet lett egy másik amerikai állami intézményben is, méghozzá a börtönökben, megint csak a ruhadarabok elnyűhetetlensége miatt.

Amikor azonban James Dean 1955-ben farmert viselt a „Rebel Without a Cause” című filmben, már semmi nem parancsolhatott megálljt a széles néprétegek meghódításának.
A farmer menthetetlenül a rebellis fiatalok jelképe lett, amiért viselését gyakran tiltották is színházakban, éttermekben és iskolákban.
 

A ’60-as években a farmer hordása egyre elfogadottabbá lett, a ’70-es években pedig már általános divatnak számított Amerika-szerte.



A ’70-es évek közepe viszont egy újabb forradalmi változást is hozott, már ami a farmertörténelmet és a demin-szövet gyártását illeti.
Ekkor jelent meg ugyanis a kőmosás technológiája a textiliparban, ami újabb és újabb néprétegek és korcsoportok ízlésének elérését tette lehetővé.
 

Az 1980-as, ’90-es évekre pedig– bátran kijelenthetjük – a farmer már a mindennapi ruhatár egyik alapelemévé, és a modern western-divatnak is nélkülözhetetlen darabjává vált.
 

… és hogy ma mi a helyzet?
Akinek van szeme, az nem is kérdez ilyet. Ha körbenézünk az utcán, igazán akkor lepődnénk meg, ha senkin sem látnánk farmert.
 

Hiába, az elnyűhetetlen anyag, a mára már ezerféle stílus és szabás világszerte az emberek mindennapjai részévé tette ezt a viseletet.
Egy-egy darab pedig – milyen érdekes –, kora előrehaladtával és a kirojtosodások, kopások szaporodtával sem veszít az értékéből.

Aki rátalált már egy igazi darabra, a saját tapasztalatai alapján biztosan egyetért velünk, amikor azt mondjuk:
A farmer nem vész el, csak átalakul.
Viseljük hát tovább ugyanilyen megelégedéssel!