TÖRVÉNYEK kontra BŰNÖZŐK
A Vadnyugat benépesítése – mint arról már előző írásaink némelyikében is szóltunk – zavaros időszak volt.
Miután Talleyrand, Napóleon külügyminisztere 1803-ban az Egyesült Államok nagykövetének, Robert Livingston-nak 12 000 dollárért eladta a Mississippitől a Sziklás-hegységig húzódó hatalmas földterületet, már semmi sem állhatott az új világ meghódításának útjába.
A bevándorlók által addig még érintetlen földek gyarmatosítása több hullámban zajlott egymás után. Először a katonaság tette be a lábát az új területekre, majd az első pionírok után, 1840-60 között mintegy 400 000 ember özönlötte el a nyugati vidékeket.
Egyre több farm és hatalmas marhacsordák teremtek mindenfelé. 1869-ben az első, kontinensen átvágó vasútvonal is megkezdte működését, az aranybányák és a bankok sorra nyíltak. Zsák számra áramlott a pénz és az arany az utakon és a vasúton.
Lehetett-e volna ennél csábítóbb környezet a banditák számára?
Aligha.
Az első betelepülőkkel egy időben azonban a törvény képviselői is megjelentek természetesen. Az egy-egy település rendjéért, de akár egy egész megye biztonságáért is felelős serifek, illetve marshalok a törvény nagyhatalmú uraiként látták el feladataikat.
Bár szerepük és befolyásuk államonként jelentős mértékben eltérhetett egymástól, a rendfenntartáson túl általában hozzájuk tartozott a közlekedés felügyelete, a közegészségügyi ellátás kialakítása, de sok esetben a helyi adók beszedése is rájuk hárult, amelyből többek között az ő fizetésük is kifizetésre került.
Tudtad?
… hogy a serif szó tulajdonképpen egy angol eredetű szóösszetétel: „shire reeve”, aminek szó szerinti jelentése annyit tesz: „megyei béke” – azaz a serif szó azt az embert jelöli, aki a békéért, rendért felelős egy adott területen, megyében?
A serifeket a helyi lakosok választották – ez az eljárás pedig a rend őreinek tekintetében nem nevezhető általánosnak a világban.
A helyi emberek adták a fizetését is, így hát elvárták tőle, hogy rendet tartson a településükön, másrészt viszont egy idő után az is fontos lett, hogy mindezt úgy tegye, hogy ne tűnjön a hely balhés környéknek, hiszen az elriasztotta volna az oda látogatókat és a befektetőket.
Kiválasztásukkor sokszor fontosabb volt az adott személy egyéni képessége és hatékonysága, mint a jó híre. Nem egyszer fogadtak hát fel olyan harcedzett embereket a rend védelmére, akiknek nem volt teljesen patyolat tiszta az előélete.
Ez persze gyakran vezetett oda, hogy a korrupció vagy éppen önkényeskedés árnyéka vetült a serifre. Így volt olyan eset, hogy a polgárok soraiból alakult önvédelmi csoportoknak kellett leszámolniuk saját elöljárójukkal.
Erre egyébként az amerikai alkotmány is lehetőséget ad, amely kimondja, hogy az embereknek joguk van az önvédelemre, ha a törvényes hatóságok nem képesek fenntartani a közrendet vagy a magántulajdon biztonságát.
Tudtad?
… hogy 1849 és 1920 között mintegy 210 ilyen önvédelmi csoport alakult Nyugaton, és hogy ezek, afféle polgárőrökként, 527 személyt segítettek át büntetlenül a túlvilágra?
A serifeknek gyakran elég volt a tekintélyük, hogy a polgárháború után csalódott és nagy számban szétszéledt és fosztogatásból élő, déli katonák vagy a marhatolvajok elkerüljék a területüket, ha azonban arra tévedtek, a törvény őrei nem válogattak az eszközök között.
A lovagiasságot és a fair küzdelmet – különösen a bűnözőkkel szemben – senki nem kérte számon a serifektől, legfeljebb az eredményt. Így nem volt ritka, hogy nem szemtől szembe győzték le a társadalom ellenségeit, hanem a meglepetés erejét kihasználva, hátulról terítették le áldozataikat.
Tudtad?
… az ötágú csillag ősi, varázslók és alkimisták által használt, mágikus jelképének gyakran tulajdonítottak védelmező erőt? Sok katona ebben a hitben viselt ilyen pentagrammával díszített kendőt a nyakában az ellenséges nyilak ellen. Egyesek szerint innen ered a serifjelvény szimbóluma is.
Ha azonban az öt-, hat-, néha hétágú serifcsillagot viselő személy már nem volt elég a probléma megoldására, más eszközök is rendelkezésére álltak.
Tűzhetett ki vérdíjat a keresett személy fejére nem ritkán 5-10 000-es, de akár 25-50 000 dolláros értékben, ami nagyságánál fogva gyakran csábította még az üldözött társait is arra, hogy feladják, vagy még inkább hátba lőjék az értékes célpontot. Ez történt a hírhedt Jesse James-szel is meggyilkolásakor.
A pénz szempontjából mindegy volt a keresett testi épsége, „Dead or alive” – Élve vagy halva, ahogy a jól ismert „Wanted” feliratú plakátok fogalmaztak.
Ha kipróbálnád hogyan festenél egy ilyen plakáton, látogass el például erre az oldalra, ahol egy fotó és a címszavak megadásával, már el is készítheted a saját posztered:
www.glassgiant.com/wanted/
Ezeknek a plakátoknak sokszor a direkt erre szakosodott fejvadászok voltak a célcsoportjai, akik ugyan államonként változó mértékben, de mégis számos jogkörrel rendelkeztek a bűnözők letartóztatására.
Külön ezzel foglalkozó ügynökségek is kínálták szolgáltatásaikat e témakörben, leghíresebb ilyen talán a Pinkerton volt, akik például a híres Wild Bunch-ot is a törvény kezére juttatták.
A fejvadászok utódai ma már inkább az óvadékot letett, majd megszökött bűnözőket üldözik, az önvédelem alkotmányos joga pedig főleg a meglehetősen szabados fegyverviselésben érhető tetten.
Igaz, a hajdani nagy területfoglalások nyomát is már csak az amerikaiak egyik kedvenc sportjában, a minél több yard elfoglalására játszott amerikai fociban lelhetjük fel manapság, de a már régen is használt serifcsillag tekintélye és fénye, valószínűleg még hosszú ideig töretlen marad…
